Az élet értelméről való gondolkodást ott érdemes kezdeni, hogy kinek mit jelent az élet, illetve az értelem. Ha egy életben gondolkodunk, akkor biztosan másfelé kezdünk el keresni, mint több élet, vagy újratestesülés esetében. Az értelem maga pedig valamiféle, minden ember esetében mindennek okot és célt adó dolgot jelent-e, vagy – egzisztencialista alapon – valami egyénileg választott vezérfonalat.
Az élet értelmének tételezése – általánosan szemlélve – teleológiát feltételez, hiszen ha van értelme az életnek, akkor kell lennie valamilyen célnak is, amit el lehet érni. Ebbe a kategóriába sorolható az életfilozófiák, vallások jó része. Az ezzel ellenkező nézőpont a véletleneket hangsúlyozza, és a vakszerencsére, vagy az evolúcióra bízza a döntést. Ugyanakkor létezik egy harmadik megközelítés is, amit a kizárásos barkochbával lehet szemléltetni.
Képzeljük el, hogy tízen ülnek egy szobában, majd egy valaki kimegy – ő lesz a kitaláló –, és a többiek megbeszélik, hogy nem egy konkrét dologra gondolnak, hanem, ha elkezd kérdezni a játékos, akkor az első válaszol valamit, amit a második köteles tiszteletben tartani, mint múltat. A harmadiknak már az első kettő válaszával összeegyeztethető módon kell válaszolnia, vagyis ha azok élőlény és állat választ adtak, akkor ő nem mondhat olyat, ami csak egy fogalomra lenne érvényes.
És így tovább, mindenki esetében, aminek következtében – bár eredetileg nem gondoltak semmi konkrétra – elegendő számú kérdés után már csak egy megnevezhető dolog marad. Így hát, bár eredetileg nem volt megnevezve a konkrét cél, mégsem a véletlenek irányították a folyamatot, hanem az egyszer már létrejött dolgok hatottak a későbbiekre.
Itt viszont felmerül a kiindulási pont kérdése, vagyis, hogy ami az emberekben egyáltalán meg bír foganni, az véletlen-e, és ha nem, akkor honnét származik. Gondoljunk csak Jung kollektív tudattalanjára, vagy az egyszerre, egy időben, két emberben is megszületett találmányokra. Ha a sokféleség mögött valóban létezik egy végső valóság – legyen az bármilyen is – „elegendő számú kérdés”, azaz elég hosszú történelem után csak ide érkezhetünk el.
Úgy tűnik ugyanakkor, hogy – addig is – az elme szintjén nincs biztos válasz a végső kérdésekre, ami egybevág azzal, hogy a rendszeren belül nincs megoldás a rendszert magát érintő problémára, ehhez rendszeren kívülről kellene ránézni a dologra.
Ez az ember esetében a racionális elmeműködés meghaladását jelentené, ami ugye, nem túl egyszerű dolog egyrészt, másrészt a dolog természeténél fogva akárki akármilyen módon is éri ezt el, csak szubjektív bizonyítékai lehetnek, amik legjobb esetben is csak egybevághatnak mások szubjektív tapasztalataival (lásd jógik, megvilágosodottak, szentek), ám objektív bizonyítékok nem létezhetnek.
Az embernek mindig van egy aktuális átlátása, aminek segítségével állást foglal az ilyen kérdésekben, és jó, ha ezt képviseli is. Ám szerencsés, ha meg tudja őrizni a nyitottságát, aminek a segítségével tovább szélesedhet a perspektívája, hiszen aki lemerevedik, az nem változhat, és bizonyos értelemben halott.
Természetesen, kell, hogy legyenek a látásmódnak olyan elemei, amik évtizedek alatt sem változnak, és ilyenek vannak is mindenki esetében. De semmiről sem tudhatjuk – kevés számú dolgot kivéve –, hogy a maradó, vagy az idővel lecserélendő megfontolások közé tartozik-e. Ugyanakkor mindenkinek szüksége van egy keretre, amihez tarthatja magát, ha ez nincs meg, akkor szorongás lesz úrrá az emberen, ez látható is a mai koron.
Az asztrológiai tanácsadásnak ez az egyik implicit haszna: visszaadja a Rendbe vetett hitet, a magasabb szintek létezését bizonyítja az asztrológia működésén keresztül. A másik következmény – ami a konkrét mondanivalótól függetlenül minden tanácskérő esetében segítség lehet –, hogy elszenvedő alanyból cselekvő részesévé teszi a saját életében az egyént, akinek ráhatása lehet a sorsára bizonyos keretek között, miáltal növeli a belső kontrollosságot.
Ez az úton következik be, hogy ráismerhet a lelkében ható erőkre, a lélekerőkre, amelyek az univerzális rendszer-meghatározó energiák lélekbe vetült lenyomatai. Ilyen módon az egyén direkt összeköttetésbe kerülhet a teljes rendszerrel a saját bensőjén keresztül.
A harmadik pozitív hatás, hogy az egyén elfogadóbbá válik az önmagában és másokban párhuzamosan jelenlévő, egymásnak ellentmondó késztetések meglétét és működését illetően, vagyis toleránsabb lesz a mindenkiben jelenlévő belső összeférhetetlenséget illetően.
Sokféle erő hat az emberekben, és ennek megfelelően sokféle út vezethet a célhoz.
Olyanokon is érezhetjük időnként, hogy megtalálták az életük értelmét, akik direktben talán soha nem gondolkodtak el ezen, mégis a helyükön vannak, és test – lélek – szellem egyaránt megkapja az őt megillető teret, időt, energiát, figyelmet az életükben. Asztrológiai szakzsargonnal élve, sikerült kialakítaniuk az egyéni lélekerő-elosztottságnak megfelelő harmonikus működést.
Ebből a nézőpontból azt is mondhatjuk, hogy a cél észrevenni az egyben a sokat – vagyis a minden emberben ott rejlő sokféle összetevőt –, illetve a sokban az egyet – vagyis a mindannyiunkat jellemző, azonos összetevőket –, de akár a mindannyiunkban ott rejlő, végső valóság-szikrára is gondolhatunk ehelyütt. Asztrológiailag minden lélekerőnek megfeleltethető egy élet-értelemadási verzió, amely meghatározza a fő célokat.
